Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Továbbra is átok ül a 4x4 Hungary csapatán, Fodor Imrével és Vass Gergellyel a bugaci Duna Aszfalt Kupán is kibabrált a technika ördöge és az abszolút első helyről kényszerültek a verseny feladására.

"Hihetetlen pillanatokat éltünk át az első szakasz céljától néhány száz méterre, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy a bal hátsó kerekünk megelőz minket." - emlékezett vissza Fodor Imre a rémisztő pillanatokra. A páros remekül kezdte a versenyt, a pénteki prológ után rögtön az élen álltak és a szombati nyitó szakaszon is remek tempóban autóztak, amikor nem messze a szakasz céljától a Ford Ranger bal hátsó kerekét elengedték a tőcsavarok.

"Feleszmélni sem volt időnk, csak siklottunk be az erdőbe! Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem borultunk fel, úgy csúsztunk be a fák közé, hogy megvezették az autót és lelassították. Nagyon sajnálom, hogy ismét ilyen balszerencsék volt, mert nagyon tetszett a bugaci pálya, ízig-vérig tereprali pálya volt a pénteki és a szombati is. Úgy érzem, hogy az ominózus esetig a sebességünk is rendben volt, nagyon jó tempóban autóztunk, de megint egy olyan helyzettel találtuk magunkat szembe, amivel nem tudtunk mit kezdeni, ilyet még sose hallottam. Ráadásul életünk eddigi legnagyobb ugratásán is túl vagyunk, a pálya kétharmadánál akkorát repültünk, hogy a Ranger tetejét letépték a faágak, de a Ford nagyon szépen földre érkezett, nyomtuk is tovább."


Fodoréknak három hetet kell várniuk arra, hogy kiköszörüljék a Bugacon elszenvedett csorbát, a magyar bajnokság májusban a Riverside Baja-val folytatódik.

Legfrissebb cikkek