Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Az RXC Technics Motorsport kilencszeres magyar bajnoka számára egy furcsa közjátékkal indult a 2015-ös versenyévad, de Harsányi Zoltán az előttünk álló húsvéti hosszúhétvégén, a RabócsiRingen győzelemmel lépne túl a történteken.

150402 harsanyi n2

A Mitsubishi Lancer Evo V-öst terelgető pilóta a bő másfél héttel ezelőtti Slovakia Ring-i FIA Közép-európai zóna és nyílt magyar bajnoki futamon ugyan a döntőbe jutott, ám ott egy kommunikációs félreértés folytán (időközben előbbre hozták a SuperCars döntőjét, amiről a csapatnak a rendezőség részéről senki nem szólt, így elkezdtek egy egyébként elkerülhető váltócserét) már nem tudott rajthoz állni.


Ami történt, megtörtént, és Harsányi Zoltán amúgy sem az a fajta versenyző, aki túl sokat rágódna a múlton, ő ehelyett mindig előrefele tekint, a következő versenyre. Máriapócs egyébként is a kedvenc versenyhelyszínei közé tartozik, tavaly például az itteni győzelmével alapozta meg kilencedik bajnoki címét, ezért bízik benne, hogy most hétvégén is sikerül majd hasonlóan jó eredményt elérnie.

150402 harsanyi n3

„Slovakia Ring már a múlt, és teljes erőbedobással az előttünk álló feladatra, a húsvéti máriapócsi versenyre készülünk. Mivel az első fordulóban elég kevés pontot szereztünk, így nagyon kéne most a győzelem, ennek megfelelő elszántsággal vetjük bele magunkat a harcba. A RabócsiRingen kifejezetten szeretek versenyezni, és örömmel hallottam, hogy hátul, a földes részt is megcsinálták, új talaj lesz ott, aminek köszönhetően remélhetőleg nem fog kigödrösödni a pálya. Bízom benne, hogy így lesz, mert szerintem ez tovább növelné az esélyeimet. Most először Joker-kör is lesz a pályán, erre is nagyon kíváncsi vagyok. Bár tavaly esőben tudtam itt nyerni a döntőben, de sok néző előtt mindig sokkal nagyobb élvezet versenyezni, és félő, hogy esőben kevesebben jönnének ki, ezért remélem, hogy egész hétvégén jó időnk lesz. A mezőny nagyon erős lesz most is, úgyhogy szerintem jó csatákra van kilátás. Támadni fogunk” – mondta el a 2015-ös FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság, valamint a Nyílt Magyar Ralikrossz Bajnokság második fordulója előtt a kilencszeres magyar bajnok és egyben címvédő pilóta.

Fotó: Kollár Attila
Szöveg: Borbás Bálint


Legfrissebb cikkek