Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! google plus icon Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Sajnálattal  értesültem  az  elmúlt  napokban  arról,  hogy  a  korábbi  években  sikeres és dinamikusan  fejlődő  Amatőr  Rallye  Bajnokság  évadnyító  futama  alacsony  nevezői létszám  mellett  került  megrendezésre.

Majd  a  hétvégére  tervezett Zabar-Domaházi futam a jelentkezők csekély száma miatt lemondásra került.

Tisztelt Tagszervezeteink, Kedves Amatőr és Utánpótlás Versenyzők!

A két verseny kapcsán kialakult (a korábbi tendenciákkal gyökeresen ellentétes) helyzet egyértelmű visszajelzés a számomra, hogy 2017-es  évre  kialakított  szabálykörnyezet túlzott  terheket  fogalmaz  meg  az  amatőr  és  egyben  az  utánpótlás  rallysport résztvevőivel szemben.

A versenyek kapcsán nagyon sok megkeresést kaptam, melyek megerősítették bennem az elmúlt hetekben kialakult képet, miszerint azonnali hatállyal felül kell vizsgáltatnom a MARB versenyekre vonatkozó technikai szabályokat. Mindezt annak érdekében, hogy a versenyzőinknek ne kelljen teljesíthetetlen, vagy túlzó kritériumoknak eleget tenniük és  az  amatőr  sport  szellemének  megfelelő – de   a   biztonságos   versenyzés követelményeihez    mindenképpen    optimális - környezetben    tudjanak    tovább versenyezni.

Ezúton  is  szeretném  megköszönni  a  versenyzőknek,  hogy  az  elmúlt  években megértették  a  biztonságot  szolgáló módosítások bevezetését  és  versenyautókon, versenyfelszerelésükön végrehajtották  az  előírt  változtatásokat.  Ezzel  párhuzamosan azonban a szabályalkotóknak is meg kell érteniük, hogy az amatőr sportolóktól nem lehet  elvárni  a  legmagasabb  kategóriákban,  illetve  a  nemzetközi  bajnokságokban előírt követelményeket.

Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon kevés az időnk, mert a következő MARB futam lebonyolítása április második felére van tervezve.

Annak érdekében, hogy 2017-ben is egy sikeres és népes MARB versenysorozatban mérhessék össze erejüket amatőr versenyzőink, felkérem a Sporttanácsot, hogy az RSB és az ATB által beterjesztett, a MARB versenysorozatra vonatkozó 2017. évi szigorított technikai előírásokat és a MARB éves alapkiírását haladéktalanul helyezze hatályon kívül.

Ezzel  párhuzamosan  felhívom  a  MARB Munkacsoport  és  a  Rallye  Szakági  Bizottság tagjainak  figyelmét,  hogy  a  jövőben  a  jelentős  technikai  szabálymódosításokat  a Sporttanács jóváhagyását követően, a tárgyévet megelőző évben tegyék közzé.  

Felkérem  a  Sporttanács  vezetőjét  és  tagjait,  hogy  a  versenyzőkkel  és  rendezőkkel történt  egyeztető  megbeszélés  alapján  gondoskodjon  arról,  hogy  a  hatályon  kívül helyezett   szabályzatok   átdolgozásra   és legkésőbb  április  4-ig   elfogadásra   és közzétételre kerüljenek.

Kétségtelen szándékom, hogy olyan egyértelmű és könnyen értelmezhető szabályzatok kerüljenek  megalkotásra,  melyek  garantálják  a  versenyzők  biztonságát,  de  nem jelentenek  vállalhatatlan  terheket  sportolóink  részére  és  mindent  megteszek  annak érdekében, hogy a szabályalkotásban olyan szakemberek vegyenek részt, akik ezt az elvet képviselni tudják.

Egyben kérem versenyzőinket, hogy észrevételeiket juttassák el a kifejezetten erre a célra létrehozott Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Bízom  benne,  hogy  a  fenti  lépéseket  követően  a  versenyzőink  visszatérhetnek  a versenypályára és az idei évadban ismét sikeres évadot zárhat a legnagyobb amatőr versenysorozatunk.

Budapest, 2017. március 22.
Sporttársi üdvözlettel:
Oláh Gyárfás
elnök

Legfrissebb cikkek