Sikeresen hazaérkeztük az 2014-es év első WRC versenyéről. Utoljára Nagykanizsáról jelentkeztünk be, az előzetes beszámoló feltöltése után...
... elmentünk még itthon tankolni, és megvettük a szlovén autópálya matricát, ami nem az olcsóbbak közé tartozik. Ha egy Opel Vivaro-val tervezitek az utazást arra felé, akkor nyugodtan számoljatok 40 EUR költséggel. Ez picit meglepett minket, hiszen az interneten 1,5 m magasság alatt 10 EUR-val számolnak, ez a szám a határon már csak 1,3 méter.
Sebaj, ez nem szegte kedvünk, hiszen az utazás Monaco felé nem telt unalmasan. Kezdetben kiveséztük, hogy egy pesti autómosónak miért éri meg Gödöllőn dolgozni, majd megtapasztaltuk az érzést, milyen az, amikor valakinek nagyon kell valami, amit azonnal nem kaphat meg, de a lehetőségei szerint megoldja. Tudom ez most picit érthetetlen számotokra, de aki ott volt és átélte, az sosem felejti.
A kifelé utat, ami kereken 14 órára sikerült, mindenki jól viselte, maximum egy - két órás alvások voltak, én is 27 órás ébrenlét után 30 percet pihentem. Igaz én ezt vállaltam, hogy a pilóta mellett ébren maradok, addig is Best of 2013-at válogatok, mint tavaly. Csak hát ez nem úgy alakult, hiszen az utazás előtt vásárolt 220 voltos inverterem 30 perc működés után bedobta az unalmast, így notebook nélkül maradtam. Hazaérkezésünk után vissza is fizették az árát, így mondhatom azt, 2x25 kilométer autózásért kibéreltem 30 percre. Ez az üzlet még nem is volt annyira fájó, mint az olasz autópálya. Tudtuk, hogy drága lesz, volt nagyjából kiindulási alapunk, hogy mennyivel is kell számolni, de azt sosem gondoltuk volna, hogy 1420 kilométer oda - visszaútért közel 130 EUR-ót kell majd fizetnünk.
Reggel 8 körül érkeztünk meg Monacóba, Öcsike végig tolta az utat egyedül, maximális tisztelet ezért neki. Ekkor még sötét volt itt, és egy gyors megbeszélés után úgy döntöttünk, benézünk a szervizparkba, mindenki meg veszi a számára kedves szuvenírt, és indulunk ki a gyorsaságira, hogy sikerüljön jó helyet találnunk. A szervizpark még álmát aludta, de szerencsénkre pár shop már nyitva volt, így tudtunk egy kicsit költekezni. Ezek után gyors fényképezkedés a városban, és indultunk is. A tavalyi kirándulásom picit rögzült a memóriában, és tudtam merre kell mennünk, de mivel az idei Monte Carlo Rallye sem kecsegtetett számunkra napsütéssel, így apróbb falakba ütköztünk. A gyorsra vezető úton volt minden, földcsuszamlás, óriási vízátfolyás, és hasonló nálunk kevésbé megtapasztalható jelenségek. A franciák itt - ott takarították az utat, de volt olyan rész is, amit körbe kordonoztak és kész. Igaz, amikor egy hegyi út fele leszakad, azzal sok mindent nem lehet tenni, de azért az óriási sziklákat csak el lehetett volna tüntetni. Őszintén elég durva látvány volt, amikor láttuk pár autót összetolt a víz volt, ami kiégett, volt ami szakadékba zuhant, és még sorolhatnám…
Az SS12 - La Bolléne Vésubie - Col de Turini - Moulinet gyorsaságit céloztuk meg, itt is pontosabban a cél előtti részeket, hiszen lefelé jöttek a visszafordítókban. Mivel a gyorsasági rajtja előtt kb. négy órával értünk oda, számítottunk rá lesz esélyünk a gyorsra felhajtani, de nem így alakult, sőt még a közelébe sem tudtunk parkolni. Azt hozzá teszem, az eső töretlenül csak szakadt továbbra is, nagyban elrontva a sok rajongó kedvét. Neki indultunk a gyaloglásnak, és a célunkat hat kilométer gyaloglás után el is értük. A szintkülönbség sem volt piskóta, közel 600 méteremelkedésünk volt hegynek felfelé. A hely, amit kinéztünk egy dupla visszafordító volt, ahol a nagyok mellett a két kerekesek is szépen abszolváltak. Továbbra is azt kell, mondjam, nagyon más világ, mint nálunk, itt senki nem félt, hogy meg kell húzni a kéziféket, és ezzel esetleg veszíthet pár másodpercet. A szakasz megtekintése után elindultunk vissza az autóhoz, és nem azért mert volt közel négy óránk kitalálni hogyan tovább, hanem mert hiába a vízhatlan ruházat, itt ez sem segített. Mindenünk átázott a kellemes pár fokban, és nem csak a ruhánk, hanem a felszerelésünk is. Beültünk az autóba, volt, aki átöltözött, volt, aki csak száradni próbált. Hosszabb fejtörés után sem tudtuk eldönteni, hogyan tovább, de én úgy voltam vele, ha már autóztunk 3300 kilométert nem érdekel, mennyire vagyok vizes, nézzünk meg még valamit.
Így leautóztunk Sospelbe, megvacsoráztunk, és megtekintettünk még egy etapot bent a faluban. Szerencsénkre nem vállaltuk be a szakaszt, hiszen az is etap lett, mert leautózásunk alatt az eső hóra váltott és pár autó elakadt, feltartva ezzel a többieket. A WRC-k megtekintése után a szervizpark felé vettük az irányt, amit már csak szinte én akartam. Köszönöm is a csapatnak, hogy ennyire kegyesek voltak hozzám.
Mikor visszaértünk Monacóba, elállt az órák óta tartó tomboló eső, igaz sokáig nem örülhettünk, hiszen mire feljöttünk a parkoló házból, már újra szakadt. Bár engem már ez sem tudott visszatartani. Jó volt újra látni, hogy itt egy eső sem tántorítja el az embereket, hogy egy aláírást szerezzenek, vagy még egy picit láthassák kedvencüket.
Szombat éjfélkor hazafelé vettük az irányt, és pontosan 12 óra autózás után sikeresen megérkeztünk Érdre, két órát javítva az oda úthoz képest. A haza út már kicsit lájtosabban telt, hiszen mindenki megpróbált aludni egy keveset. Nekem is sikerült hat – hét órát pihennem, mielőtt hazaértünk.
Visszagondolva most a hétvégére, sokunk kedvét csak az eső vette el, de ettől függetlenül jól éreztük magunkat, jó volt a társaság, és az ideihez hasonlóan jövőre is visszamennénk.
Az utazásunk partnerei:
