Hat autóval érkezik a Horváth Rallye ASE az Orfű Rally-ra

Két héttel a szezon első megmérettetése után újabb kihívás vár a Horváth Rallye ASE csapatára: a hétvégén az Orfű Rally-n állnak rajthoz, méghozzá népes mezőnnyel.

A szezonnyitót két héttel ezelőtt a Wild Dogs Szlalom jelentette, ahol az egyesület két versenyzővel képviseltette magát.

„Két hete volt a Wild Dogs Szlalom, ahol két versenyzőnk indult: Pazaurek János és Pető Gábor. Gábor végül a hetedik helyen zárt a kategóriájában, miközben különböző Michelin gumikkal is teszteltünk” – mondta Németh „16V” Péter.

A hétvégén már az Orfű Rally következik, ahol az egyesület hat autót indít, egyet a teszt kategóriában, ötöt pedig a minispint mezőnyben.

A teszt kategóriában Kishonti Márkó kap lehetőséget, míg a minispint mezőnyben több rutinos és visszatérő versenyző is képviseli a csapatot. Ott lesz többek között Zákányi János Ladával, Szilágyi Dezső a Trabanttal, Szilasi Péter Ladával, Kovács Roland Ladával, valamint a tavalyi historikus abszolút magyar bajnok Kelemen Csaba, aki egy Peugeot 208 R2-vel érkezik.

A szezon eleji forma még kérdéses, de több versenyző is komoly esélyekkel indulhat.

„Mindenképpen az élmezőnybe várom Kelemen Csabát és Zákányi Jánost. A többieknél majd a verseny megmutatja, ki milyen formában kezdte az évet, hosszú volt a tél a minispinteseknek” – fogalmazott Németh.

A Trabanttal induló Szilágyi Dezső kapcsán is bizakodó: „Őt a kategória elejébe várom, a többieket pedig meglátjuk, mit tudnak kihozni a hétvégéből.”

Az Orfű Rally mindig komoly kihívást jelent, de a Horváth Rallye ASE felkészülten és több kategóriában is esélyes versenyzőkkel érkezik, így izgalmas hétvége várható a csapat számára.

Köszönjük Partnereinknek: Komprádor Kft., Véd-Ov Kft., Kiss László EV, K-Flórián Kft., Hevesi Elektro Kft., Hírös Konténer-Szabó Property Management Kft., Zenit-Rent SDTI Kft., Kovács Gépszer Kft., Árva Bt., Alpha Steam-Co Kft., Rother.HU Kft., Hidvégi László Péter EV., Túze Kft., Vikom Trans Kft., Garancia Speed Kft., Invicem-vel Kft., Prior Cash Kft., Sztráda 92 Kft., Markomp Kft., Kereken Oil Kft., Wooden Projec Kft., INVU szemüveg., R-Agrikol Kft., Hudráné Horváth Adrienn EV., Zeljenka vállalkozás Kft., Pethő-Therm Kft.

Kapcsolódó témák a cikkhez