Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Meglehetősen hanyag munkát végeztek a rendezők a Historic Európa-bajnokság 12. futamán, az Elba Ralin.

Wirtmann Ferencet és Kerekes Józsefet a Ford Escort Mk I-essel 79.-nek sorolták be, amelynek az eredménye egyetlen szakasz alat négy utol ért versenyző, majd egy defekt és a verseny feladása lett. Wirtmann ezzel az Európa-bajnokság C csoportjában egy helyet veszített és jelenleg az ötödik helyen áll.

„Nem sok jót tudok mondani az Elba Raliról, a rendezők nagyon inkorrektek voltak velünk szemben” – mondta Wirtmann Ferenc. „Először is besoroltak minket 79.-nek. 30-as 40-es ratjszámmal olyanok indultak, akikekt más versenyen meg szoktunk előzni. Előttünk egy nagyon szimpatikus svájci páros rajtolt, akik nem értették, mi mit keresünk mögöttük. Mondták, hogy ők is kérvényezni fogják, hogy legalább két percre rajtoltassanak minket, mert utol fogjuk érni őket.”

140925 wirtmann n 2

„A versenyzői összekötőnek jeleztük, hogy nem lesz jó 79.-nek rajtolni olyan pályán, ahol nem lehet előzni. Mondta, hogy félrértés történt, adnak két percet. Odaértünk az első gyorsaságihoz, mondjuk, hogy két perc. A sportbíró rázta a fejét, hogy nem tud adni két percet. Erre mit tudsz csinálni?”

„Gondoltuk, hogy az első napi két gyorsasági után átsorolnak minket, mert akkor az abszolút 25. helyen álltunk. De ez sem történt meg. A második napi első gyorsaságin három autót előztünk meg, amikor a negyediket utolértük, defektet kaptunk. 12 km-t mentünk mögötte bal hátsó defekttel és nem tudott elhúzni tőlünk. A defektnek köszönhetően annyira megsérült a hátsó híd és a difi, hogy az Escortunk gondozója, Léhi Sanyi azt mondta, ne menjünk tovább, mert csak tönkretesszük az autót. Ha egy jó és korrekt versenyen indultunk volna, nem adtam volna fel, de ilyen körülmények között nem sok kedvem volt versenyezni.”

„Miután kiálltunk, szóvátettük a rajtbesorolásunkat a versenyirodán, de ott is azt mondták, hogy félreértés történt. Ezzel a félreértéssel Carlo Falcone megelőztött minket a bajnokságban.”

„Nem az Eb negyedik helyzésemet sajnálom, hanem hogy ilyen furkálódással vették el a versenyzés élményét. A következő futamunk a Mecsek Rali lesz, ahol szeretnénk egy igazán jó eredménnyel befejezni a bajnokságot. Elbára viszont nem vágyom vissza és nem hiszem, hogy ezek után még egyszer rajthoz állunk ezen a versenyen.”


Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:
62. Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. helyezés, C csoport 6. helyezés
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. helyezés
Vredestein Miskolc Rali (historic ob): D csoport 1. helyezés
29° Sanremo Rally Storico (historic Eb): C3 kategória 2. helyezés, C csoport 6. helyezés
Historic Rallye Vltava (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés
13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) aszfalt: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés
13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) murva: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 4. helyezés
Baranya Kupa (historic ob): D csoport 1. helyezés
XXVI Rally Elba Storico (historic Eb): kiállt

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) állása 12 futam után:
1. Mats Myrsell (S) Porsche Carrera 261 pont
2. Lucio da Zanche (I) Porsche Carrera 261 pont
3. Valter Chris Jensen (N) Porsche Carrera 180 pont
4. Carlo Falcone (I) Porsche 914 160 pont
5. Wirtmann Ferenc (H) Ford Escort RS 136 pont
6. Anders Johnsen (S) Porsche Carrera 129 pont
7. Mekler László (H) Alfa Romeo GTA 97 pont
8. Pietro Corredig (I) BMW 2002 TI 74 pont
9. Nicholas Montini (I) Porsche Carrera RS 60 pont
10. Villu Mättik (EE) VAZ 2101 51 pont

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) navigátorok, állása 12 futam után:
1. Esko Junttila (S) 261 pont
2. Giulio Oberti (I) 261 pont
3. Erik Pedersen (N) 180 pont
4. Pietro Ometto (I) 133 pont
5. Ingrid Johnsen (S) 129 pont
6. Mekler-Mikó Edit (H) 97 pont
7. Barna György (H) 85 pont
8. Sonia Borghese (I) 74 pont
9. Arvo Maslenikov (EE) 51 pont
10. Gerard Conway (IRL) 45 pont

A Historic Rali-Európa-bajnokság csapatverseny állása 12 futam után:
1. Historic Rally Club Finland 465 pont
2. Tractive Motorsport 390 pont
3. Rododendri Historic Rally 372 pont
4. Scuderia Coppa Amici 291 pont
5. Profil Racing Team 261 pont
6. Black Motorsport 219 pont
7. Winners Rally Team 252 pont
8. Rally Club Sandro Munari 180 pont
9. Circolo Della Biella 133 pont
10. SK Villu 51 pont
11. Escuderia Madrid Historicos 35 pont


A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:
2014. február 28., Rallye de España (Spanyolország) 2-es szorzó
2014. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország) 3-as szorzó
2014. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország) 3-as szorzó
2014. május 2., International Rally of the Lakes (Írország) 3-as szorzó
2014. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország) 2-es szorzó
2014. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország) két külön verseny 3-as szorzó
2014. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium) 2-es szorzó
2014. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino) 2-es szorzó
2014. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország) 2-es szorzó
2014. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország) 3-as szorzó
2014. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország) 2-es szorzó
2014. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország) 3-as szorzó
2014. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország) 1-es szorzó
2014. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország) 2-es szorzó

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:
2008. C korcsoport bajnok
2009. C korcsoport bajnok
2010. C korcsoport bajnok
2011. C korcsoport bajnok
2012. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho


Legfrissebb cikkek