Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Csőstől érte a baj a Korda Racing versenyzőpárosát a Hungarian Baja péntek délutáni a nyitószakaszán, előbb egy műszaki hiba, majd a párásodó szélvédő, végezetük pedig egy versenyzőtárs veszteglő autója tartotta fel Korda Eriket és Nyirfás Juliannát.

Nem fogadta kegyeibe az időjárás a magyar világkupa futam mezőnyét, a versenyzőket hideg nyári zápor köszöntötte a péntek délutáni nyitószakon, így az 55 kilométeres pályán az autók jóformán többet mentek vízen, mint szilárd talajon. Korda Eriknél és Nyirfás Juliannánál lassan már komoly hagyománya van annak, hogyan kerüljenek tetemes hátrányba rögtön a verseny legelején, volt már hogy egy defekt, vagy éppen műszaki hiba miatt csúsztak a mezőny hátsó felébe. Azonban mindig van új a nap alatt, sajnos a Hungarian Baja-n is folytatódott ez a nem éppen vidám hagyomány, ráadásul ezúttal három hátráltató tényezővel is szembe kellett nézniük.

140815 korda n 2

„Alighogy elrajtoltunk párszáz méter után elment a töltésünk.” – kezdte csalódottan visszaemlékezését Korda Erik.” Félreálltunk a pálya szélén, már azon törtük a fejünket, hogyan tudunk legegyszerűbben kijönni a pályáról és visszatérni a szervizbe, amikor néhány újraindítás után helyreállt minden. A baj azonban nem jár egyedül, az első nagyobb pocsolyánál tejfehérre párásodott a szélvédőnk és nem láttunk ki semmit az autóból. Hol vakon, hol félvakon, de mentünk tovább, közben elengedtünk három - négy autót, majd szembe találtuk magunkat Borisz Gadaszinnal, aki nálunk is rosszabbul járt, autója az út közepén vesztegelt. Négy-öt percet itt is eldobtunk mire el tudtunk menni mellette, ezek után már az is kisebb csoda, hogy beértünk a célba.”

A kálváriának köszönhetően Kordáék 14 perces hátrányba kerültek a szakaszon a legjobb időt autózó argentin Orlando Terranova MINI-jéhez képest, amivel az világkupában a 19., a magyar bajnoki értékelésben pedig a 11. helyről várhatják a szombati folytatást. „Egy csapásra elment a kedvem a versenyzéstől, kezd egy kicsit felőrölni, hogy nem haladunk egyről a kettőre, most az eső fogott ki az autón. Egyelőre csak abban bízhatok, hogy szombaton talán már nem fog esni, és hogy ma már megkaptuk az erre a versenyre rendelt balszerencse csomagunkat. Ha már egy jó eredményre nem is lehetünk képesek, legalább szeretnénk úgy kiszállni a végén, hogy egy kicsit jól éreztük magunkat az autóban és élveztük amit csinálunk.”

Szombaton négy szelektív szakasz után hirdetnek végeredményt a 11. HunGarian Baja-n.

A Hungarian Baja állása az 1. nap végén:
1. Terranova/Graue (ARG), MINI All4Racing 36:48
2. Al Attiyah/Baumel (QAT/FRA), Toyota Hilux +38
3. Holowczyc/Torrallardona (POL/POR), MINI All4Racing +42
4. Malysz/Marton (POL), Toyota Hilux +2:20
5. Fodor/Mesterházi (HUN), Toyota Hilux +2:21
6. Zapletal/Marton (CZE/POL), H3 EVO7 +2:21…
19. Korda/Nyirfás (HUN), Nissan Qashqai +14:27…

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: Hídépítő zRt., HELL Energy Magyarország Kft, TOTAL HUNGARIA Kft., Metrober Kft, Mercur Rent a Car Kft, Segway, VictoriaShop, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, BDA Trans Kft, ML Trans Kft, Gordius Kft


Legfrissebb cikkek