Hirdetés

postheadericon Loeb győzelem nélkül növelte előnyét

120120_loebAz ötszörös Monte-Carlo győztes franciának nem kellett a leggyorsabbnak lennie ahhoz, hogy távolodni tudjon „üldözőitől”.

 

 

 

 

 

 

A pénteki napon 3 szakasz várt a már eléggé foghíjas mezőnyre. Sebastien Loeb csütörtök este már másfél perc fölötti előnnyel térhetett nyugovóra, ami ugyan nem jelent többet ezen a versenyen annál, hogy jelen pillanatban vezeti a versenyt, de a francia jól szokta beosztani az előnyét. Mögötte Solberg és Sordo közt éles küzdelem alakult ki, szakaszról szakaszra cserélgették egymást közt helyiket.

A mai nyitányon megint ez történt. Petter Solbergnek sikerült leggyorsabban lejönnie a gyorsaságin, amivel ismét ő került előkelőbb pozícióba összetettben. Mögötte meglepő módon 3 márkatárs sorakozott fel, csak utána következett Sordo és Loeb. A kékoválos armada második leggyorsabbja a 49 éves Francois Delecour volt, majd őt követte Novikov és Tanak. Érdekességként említem, hogy az orosz és észt versenyző életkorát összeadva sem kapnánk akkora számot, mint a ’94-es győztes Delecour-nál…

120120_michelin

Az első szakasz céljában nyilatkozottakból arra lehetett következtetni, hogy a Mini és Citroen versenyzői a mai második pályára gumiztak, ugyanis kevesen szokták dicsérni az abroncsokat több tíz másodperces hátránnyal, mint ahogy ezt többen is tették.

Hamar be is igazolódott a tipp, jég és hó várta a versenyzőket. Ezúttal az első négy helyen nem volt Fiestás egység. Hirvonen végre megszerezte első szakaszgyőzelmét új kenyéradójánál, mögötte csapattársa, Loeb érkezett be, mindketten szöges gumikon. A gyorsasági képzeletbeli dobogójára a fiatal francia Pierre Campana állhatott fel, valószínűleg élete eddigi legjobb eredményét felmutatva ezzel. Mögötte ért be a csapattársa Dani Sordo, de neki is 22 mp-et adott. A legjobb Fordos az orosz Novikov lett, mögötte Martin Prokoppal. Solberg csak egy 11. időt tudott felmutatni a slick gumijain, majd’ 2 perces hátránnyal Hirvonenhez képest. Alaposan átrendezte ez a szakasz a pozíciókat is, Sordo egy perccel került a 2003-as világbajnok elé; Hirvonen visszavette negyedik helyét Novikovtól és kezdi ledolgozni a különbséget közte és Solberg között; Campana pedig feljött a 7. helyre, Tanakot szorítva eggyel hátrébb.

A szervizpark utáni mai utolsó szakasz volt a leghosszabb pénteken a maga 29 km-ével. Ez azonban Hirvonent nem gátolta abban, hogy rögtön behúzzon még egy strigulát Citroenes szakaszgyőzelmeihez. Loeb-öt 2.9 mp-cel előzte meg, a fiatal orosz Novikov pedig megint a harmadik leggyorsabb volt, minimálisan elmaradva a két gyári Citroentől. Solberg defekttel érkezett meg a beíróba, így hátránya tovább nőtt Sordoval szemben, és egyértelművé vált, hogy holnap már hátrafele kell figyelnie, mert Mikko Hirvonen már csak 24 mp-re van tőle.

A holnapi négy -ebből kettő biztosan sötétben megrendezett- szakaszon még rengeteg dolog változhat, általában hó és tükörjég várja itt is a versenyzőket. A Col de Turinin pedig a nézők ritkán szokták kihagyni azt a lehetőséget, hogy havat szórjanak a kanyarokba. Reméljük most nem így lesz, egyenlő feltételek közt döntik majd el egymás közt a pontszerző helyek sorsát.

A szervizpark ma átköltözik Valence-ből Monte-Carloba, szombaton pedig késő délután kezdik meg a negyedik napot a versenyzők.

SWRC-ben Andersson megállíthatatlanul robog első sikere felé a Protonnal, a második Breen 7 perccel van lemaradva mögötte.

PWRC-ben Kosciuszko vetélytárs nélkül szeretné már mihamarabb befejezni a versenyt.

A Tagai Racing Peugeot-jával induló Melichárek-Bacigál páros 2 helyet javítva eredményükön, a 23. pozícióból várják a holnapi folytatást.

A Monte-Carlo Rallye állása 3 nap után:
1. Loeb 3:31:25.2
2. Sordo +2:12.4
3. P. Solberg +3:19.2
4. Hirvonen +3:43.0
5. Novikov +4:28.2
6. Delecour + 6:39.1
7. Campana + 7:45.1
8. Tänak +8:44.8
9. Andersson + 13:20.8
10. Araújo + 14:40.7

23. Melichárek +36:09.1

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24628144
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 21 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_ozd_141x50.jpg

2012.05.19-20.
X. Suzuki-Kaiser Ózd Rali
Ózd

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_srt_uri_gomba_141x100.jpg

2012.05.19-20.
IV. Srt Rallysprint Bajnokság III. forduló
Úri - Gomba

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap