Hirdetés

postheadericon I. Vác Rally beharangozó

100821_vacVác a "Nemzet Sportvárosa" megtisztelő címet viseli, s ebben a technikai sportoknak is komoly szerepe van.

 

 

 

 

Közismert, hogy Vác fesztiválváros, 2010-ben a „Kultúra Magyar Városa” címet kapta.- írta Dr. Bóth János Polgármester Úr, a verseny fővédnöke.

Pest megye északi részén legutóbb a ’70-es években rendeztek valódi rally versenyt, melynek Visegrád és környéke adott otthont. A Speed Rally Team nevét 2008-ban ismerhettük meg, ekkor kezdtek rally sprinteket szervezni Vác közelében. Az indulás óta további 12 rally sprint, 15 murva és quad és 8 szlalom verseny fűződik a nevükhöz, melyek mind balesetmentesen és családias hangulatban teltek. A 2009-es évben már MNASZ által regisztrált, 8 futamos versenysorozatot köszönhettünk az SRT-nek. A 2010-es évben folytatták sorozataikat és a szeptember 18-19-én megrendezendő I. Vác Rally az idei 8 fordulós Rally Sprint Bajnokságuknak a 6. futama.

A lebonyolítást komoly szervezőmunka előzi meg, a tökéletes biztonságot és a kifogástalan rendezést az RTE –ből jól ismert Versenyigazgató, vezetőbírók, MNASZ –es sportbírók és jól képzett pályabiztonságiak szavatolják. Az I. Vác Rally iránt komoly versenyzői érdeklődés mutatkozik, több versenysorozat résztvevője bejelentkezett már, hiszen kiemelkedő színvonalú, országos amatőr versenyt kínálnak az érdeklődőknek, mely nem esik egybe sem RTE, sem ORB versenyekkel! Bízva a verseny sikerében, vélhetően évről évre megrendezésre kerül majd a Vác Rally és tradíciót teremthetnek.

A szervezők igazi ínyencségekkel várják mind a versenyzőket, mind a nézőket. Szombaton reggel megkezdődnek az adminisztratív és a technikai átvételek, melyeket a délután folyamán egy rajtceremónia követ. A versenyt megelőző hetekben támogatóik jóvoltából egy nyereményjátékban vehetnek részt azok, akik a támogatók szolgáltatásait igénybe veszik. A résztvevőknek egy kupont kell kitölteniük, melyeket a verseny előtti pénteken sorsolnak ki a Váci Trafalgár étteremben. A nyertesek a prológon beülhetnek többek között Varga C. Zoltán, Maricsek Miklós, Kocsomba Károly mellé is egy-egy kör erejéig.

Szombaton, a már említett prológgal kezdődik a „bemelegítés” a másnapi futamra, Vácott, a Laktanyában. Itt egy körverseny keretében 1,5 kört, összesen 3 km-t fognak megtenni az indulók, a másnapi pályával ellentétes irányban. Az egyszerűsített vonalvezetés lehetővé teszi a „látványra autózást”, így a nézők kiszolgálását. A prológ a verseny végeredményébe nem számít bele, külön kerül értékelésre. Az estét egy Rally Party koronázza meg a Club Mouseoleum –ban, a Prológ díjátadójával együtt.

A gyorsasági szakaszok vasárnap reggel 9: 00-tól 3 helyszínen, összesen 9 Gyorsaságival várják a versenyzőket és a „rallyongókat”. Az első pálya a váci Laktanyában lesz kialakítva, 6 km-en. A burkolat jó minőségű, 90%-ban aszfalt, 10%-ban beton. Másodjára a Gombást és Sejcét összekötő 7,2 km-es útszakaszon mérkőznek meg az induló párosok, mely megannyi visszafordítóval, de annál kevesebb lassítóval tűzdelt igazi rally pálya. A harmadik gyorsaságinak Nőtincs-Ősagárd ad otthont 4,5 km-en. Burkolatát tekintve félig jó minőségű aszfalt, félig dobálós – technikás közút.

A 10.000 m2-es, betonozott szervizparkot a Váci szérűskertben találják meg a versenyzők és a kíváncsiskodók. 100 méteres körzetben elérhető lesz a versenyiroda, az őrzött parc fermé és trélerparkoló, továbbá a város szálláslehetőségei is várják a távolabbról érkezőket.

A kategóriák a már jól ismert versenyzőbarát módon kerülnek kiírásra, melyet részletesen a versenykiírás tartalmaz. Az amatőr kategóriákban indulhatnak az RTE licenszes versenyzők, az MNASZ által kiadott érvényes rajtengedéllyel rendelkezők külön mérkőzhetnek meg egymással. A díjátadón a szervezők kisorsolnak az amatőr indulók között egy szerencsés párost, aki az SRT jóvoltából részt vehet a novemberben megrendezendő Mátraszentimre - Mátrakeresztes rally sprinten, továbbá 4 főre szállást is biztosítanak nekik.

A szervezők minden versenyzőt és érdeklődőt sok szeretettel várnak 2010. szeptember 18-19-én Vác és környékén. A nevezési zárlat a versenyt megelőző hétfő, 2010. szeptember 13. (postai bélyegző kelte). További információ az I. Vác Rally hivatalos honlapjain: www.rallyheart.hu, és a www.csapassunk.hu - n.

Kata

 

Hozzászólások 

 
0 #4 Cseh Norbert 2010-09-18 20:56
Idézet - Lacca:
Sziasztok Vasárnap hovak ell menni nézni a ralyit olyan 11 re vagyok vácon


rallyheart.hu/.../...
 
 
-1 #3 2010-09-18 19:50
Sziasztok Vasárnap hovak ell menni nézni a ralyit olyan 11 re vagyok vácon
 
 
0 #2 2010-09-16 13:49
Szia Balázs!
Vasárnap az első autó kb. 09.15-re ér oda.
 
 
+1 #1 2010-09-14 22:12
Gombás és Sejce közti futam kb mikor kezdődik?
 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24628140
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 24 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_ozd_141x50.jpg

2012.05.19-20.
X. Suzuki-Kaiser Ózd Rali
Ózd

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_srt_uri_gomba_141x100.jpg

2012.05.19-20.
IV. Srt Rallysprint Bajnokság III. forduló
Úri - Gomba

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap