… a csapat igazgatója, Chris Mellors szerint.
A Bakewell székhelyű csapat a Satria Neo S2000-sel kezdi a szezont az elkövetkező malajziai futamon, így versenybe szállnak az FIA Asia-Pacific ralibajnokságban és az interkontinentális ralibajnokságban (IRC) is. McRae megerősítette két Proton részvételét 2010-ben, viszont Mellors elmondása szerint a második pilótáról való döntés nem egyszerű feladat.
A Mellors által kibocsátott hosszú listán kiemelten szerepel az ausztrál rali győztes Francois Duval, a korábbi gyári Subaru csapat pilótája Chris Atkinson, és az IRC-s csillag, Anton Alen.
„El vagyunk halmozva olyan emberekkel, akik vezetni szeretnék az autót. Úgy gondolom a tavalyi skócia ralin elért második helyezésünk alapján az emberek megbizonyosodhattak felőle, hogy jó az autónk, és azok is szerették akik vezethették. Mindez azonban nem könnyíti meg a második számú pilótáról szóló döntést. Most a meglévő adatok alapján a versenyzők kiszűrésén fáradozunk” –
mondta Chris Mellors.Mellors hozzátette, hogy az érdeklődés színvonala csakis jó hír a Proton, és az egyik legelitebb rali versenyben ismételten résztvevő maláj cég számára.
„A pilóták jönnek hozzánk, hogy versenyzési lehetőséget találjanak a Protonnál, miután látták a többi cég hosszútávú elképzelését és előregondolásukat a sportban”
– mondta Mellors. „A versenyzők azt akarják, hogy a gyártó a Szuper 2000-s és rali vb-s célkitűzéseik alapján állítsa őket sorba.”
Forrás: www.autosport.com
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.